Valamivel több, mint 2 hete írtam a félelmekről egy párkapcsolatban. Ma viszont egy érdekes felvetéssel szembesültem. Az egyik life coaching ülés során fejtette ki egy hölgy, hogy „persze a nőknek könnyebb ismerkedni”, ezt gondolják a férfiak. Ami szerinte pedig nincs így.
Life coach gyakorlati kérdésem az volt, hogy miért gondolja ezt, mire azt a választ kaptam, hogy a férfiak nagy részének „csak arra” kell a nő, így pedig neki, mint egy magát normálisnak tartó nőnek, nincs hol párt találni.
A life coaching beszélgetés során aztán eljutottunk oda, hogy a „csak arra” kijelentése nem saját tapasztalat (nem is lehetett, mert ezen félelmei gátolták az ismerkedésben), hanem ismerősöktől, illetve „innen-onnan” származik. Továbbá ő nem szereti az olyan lányokat, akik könnyen adják magukat, mert ebből a fiúk arra fognak következtetni, hogy ő is olyan, mint a többi.
A life coaching ülésen a haladás következő lépcsőfoka annak felismerése volt, hogy a „csak arra kellek” beidegződés a gátja, hogy ő bizony párt találjon (pontosabban egyáltalán valakinek csak lehetőséget is adjon). A végén pedig kibökte, igenis vágyik egy komoly párkapcsolatra, és hiszi, hogy számára is van egy hasonlóan komoly gondolkodású férfi, aki azt keresi amit ő.
És előjött ismét a probléma: „De hol találhatok én egy olyan férfit, aki így gondolkodik?”. Mit mond erre a life coach? A klasszikus „bárhol” helyett inkább arra kértem, hogy kezdje el felsorolni, hogy szerinte hol vannak a komoly kapcsolatot kereső férfiak.
Némi habozás után elkezdődött a lista: Munkahelyen, iskolában, tanfolyamon, interneten, utcán, tömegközlekedési eszközön, kutyasétáltatás közben, könyvtárban, szórakozóhelyen, eseményeken, tánciskolában, sport közben, stb… egyszóval bárhol.
Szóval a végső felismerés az lett, hogy nem az a lényeg, hogy HOL. Ha az ember nem elutasító, hanem nyitott és lehetőséget ad az ismerkedésre, akkor szinte bárhol lehet ismerkedni. Ez persze még nem jelent kapcsolatot, de valaminek a kezdete lehet, pláne akkor, ha a fiú szimpatikus, és a hölgy megadja neki a számát. (Life coach javaslat: Ha tart attól, hogy esetleg nem jó embernek adta meg a számát, akkor vásároljon egy feltöltős számot és azt adja meg.)
A tanulság a life coach szerint: Ha tiszta az, hogy Ön milyen férfit/nőt, illetve milyen kapcsolatot keres, és nem teljesen zárkózott, akkor teljesen mindegy, hogy merre jár, ugyanis bárhol elindulhat egy beszélgetés, aminek aztán lehet folytatása. Amikor pedig 2 ember jobban kiismeri egymást, akkor abból már általában lehet látni, hogy ki mit szeretne, és hogy egyeznek-e az elképzelések.
Segíthetek Önnek is?