Nincs munkahelyem

Nem könnyű ma jó állást találni, főleg olyat, ami képességeinek és elvárásainak is megfelel. Akkor még nehezebb helyzetben van az ember, ha egyik napról a másikra szűnik meg a munkahelye.

Először is végzettsége, képessége és tapasztalata alapján fel kell mérni, hogy egyáltalán milyen állásra pályázhat sikerrel. Az álláskeresésének a különböző álláshirdetések felkutatásával kell kezdődnie. Erre legegyszerűbb az újsághirdetés és az Internet.

 

 nincs munkahelyem, állást keresek

A hirdetéseken túl kutassa fel az összes szakmájával és végzettségével egybevágó céget, vállalkozást, melyeknek szintén küldjön egy-egy önéletrajzot, függetlenül attól, hogy éppen keresnek-e munkaerőt. A legtöbb esetben ezeket mindig elrakják, mígnem szükségük lesz a munkaerőre. Talán hónapokkal, évekkel később jeleznek vissza, de az is megeshet, hogy éppen csak heteket kell minderre várnia. Mindezzel nem veszt semmit, ellenben a nagy számok törvénye és a tapasztalatok alapján bízhat a visszajelzésben.

Ezen felül, pedig vesse be saját kapcsolatrendszerét, kérjen segítséget családtagjaitól, barátaitól és az ismerőseitől.

 

Az önéletrajz a legfontosabb

Az első dolog, amin elbukhatja kiszemelt állását, az maga az önéletrajz. Egy állásra több százan, de akár ezren is jelentkeznek, így a munkaadónak nincs ideje minden egyes önéletrajzzal foglalkozni.

Sok esetben már az álláshirdetésben kikötik mire kíváncsiak, milyen tartalmú és formájú önéletrajzot várnak, tehát azt sok esetben cégre kell szabni. Ne legyen túl hosszú, vagy túl rövid, de legyen tartalmas és figyelemfelkeltő. A megfelelő önéletrajz elkészítéséhez rengeteg sablont és segítséget talál az interneten.

 

Állásinterjú

A jól megírt önéletrajz eredménye remélhetőleg egy állásinterjú lesz. Ne feledje, az első benyomás a legfontosabb. A jó hatás keltéséhez elengedhetetlen a megfelelő ruházat és megjelenés, tehát nem árt a hétköznapi viseletnél jobban kiöltözni.

Legyen határozott és felkészült a várható kérdésekkel kapcsolatban, melyek elsősorban a személyes tulajdonságaira, motivációira, problémamegoldó készségére, csapatmunkájára és persze a fizetési igényeire terjedhet ki.

Az esetleges elutasításokat, későbbi vissza nem jelzéseket semmi esetre se vegye személyes sértésnek, ne veszítse el türelmét, minden állásinterjúra úgy érkezzen, mintha az az első lenne.

 

A munkakeresés is stressz

A munkakeresésből adódó teher és stressz felboríthatja magán és családi életét. Bármennyire rossz a helyzet, figyeljen magára és a munkahelykeresés melletti kikapcsolódásra. Napi négy, esetleg hat óránál többet ne foglalkozzon az álláskereséssel, a hétvége pedig kifejezetten a pihenésé legyen.

Ilyenkor, bármennyire is nehéz, igyekezzen elfeledni problémáit, csak a kikapcsolódásra koncentráljon. Menjen kirándulni, sétálni, vagy látogasson ingyenes rendezvényekre, melyek nem járnak többlet költségekkel. Hétköznapjaiba iktasson sporttevékenységeket, valamint olyan elfoglaltságokat, melyek kikapcsolódást, örömöt nyújtanak. Ezekre minden nap várhat és sikerélményeket szerezhet általuk.

.

Hogyan segíthet a life coaching az álláskeresés során?

  • A life coaching csak akkor lehet eredményes, ha Ön is elkötelezett a probléma megoldásában, és hajlandó is tenni érte.
  • A coaching ülés során először is feltárjuk képességeit, készségeit, erősségeit.
  • Ezek után megvizsgáljuk, hogy milyen munka az, ami képességeinek megfelel.
  • Majd közösen kielemezzük a lehetőségeket.
  • Elkészítjük önéletrajzát.

 

A life coaching célja és várható eredménye

  • Egy új állás pozitív irányba változtatja életét.
  • Csökken az Önre nehezedő nyomás, és stressz.
  • Az alternatívák ismeretében jobb döntést tud hozni.

 

Hogyan tovább? Miben segíthetek Önnek?

Kérem kattintson:

  1. Jelentkezem life coachingra!
  2. Szeretném tudni, hogy működik a coaching a gyakorlatban.
  3. Kérdésem lenne…

.

.