Rólam

Üdvözlöm, Hollenda Zsolt vagyok, és örülök, hogy köszönthetem oldalamon. Kérem engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam.

DCIM100HPDVC

1979-ben születtem és már gyermekkorom óta érdekel a dolgok miértje. Mindig is azt szerettem volna kideríteni, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogy. Idővel aztán ezen érdeklődésem átterjedt az emberi viselkedésre is, hogy mit miért tesznek, továbbá hogy egyes emberek miért sikeresebbek másoknál.

Végzettségemet tekintve informatikus, közgazdász vagyok, de a 20-as éveimben dolgoztam rádiós műsorvezetőként és lemezlovasként is.

Tudatos életemet 2006-tól élem, ekkor fogalmazódott meg ugyanis az bennem, hogy amivel foglalkozni akarok az emberek segítése.

Elvégeztem számtalan tanfolyamot, és könyvek tucatjait olvastam a témában. Rengeteg önfejlesztő, önsegítő módszert próbáltam ki először saját magamon, majd ügyfeleimen is.

Life coachként és trénerként az a célom, hogy segítsek az embereknek, hogy életüket pozitív irányba tudják változtatni. Van egy blogom, melyen egy 25 ezer forint értékű csomagot lehet ingyenesen letölteni, létrehoztam egy 52 hetes életreform programot, mely a Tökéletes Élet Mentoring Program nevet kapta, életvezetési témákban tartok előadásokat, tréningeket, továbbá személyes life coachingot is végzek.

Önnek miben segíthetek?